Zolnai Sarolta

Az én történetem a Testszerviz programmal elég hirtelen kezdődött el.

Kaptam egy lehetőséget, hogy én is elvégezhessem a 3 hónapos programot. Őszintén szólva már régebben is gondolkodtam azon, hogy nekifogjak, de valahogy sosem tudtam rávenni magam. Nem láttam magam teltnek, viszont a hasammal sosem voltam a legjobb barát. Nagyon nehezen indult nekem ez az életmódváltás. Tanácstalan voltam, nem tudtam, hogy most akkor mit egyek? Az első pár napban azt éreztem, hogy ez így nem fog menni…és nem a program miatt, hanem magam miatt. Nem volt meg a kellő akarat ehhez az egészhez. És akkor itt jött képbe a konzultáns, aki a legnagyobb segítséget nyújtja mindvégig a három hónap alatt. Én szerencsés helyzetben voltam, hisz mindkét Réka támogatott, biztatott és segített abban, hogy sikerülni fog. A program elején 63,4 kg voltam. Nagyon meglepődtem, amikor változásokat észleltem a súlyommal kapcsolatban. Annyira jó volt, hogy a konzultánsom (Péterfi Réka) velem együtt örült az apró sikereimnek.

Megosztanám azt is, hogy biztos vagyok abban, hogy én voltam az egyik legnehezebben kezelhető ügyfél. :) Nehezen barátkoztam meg az almaecettel, turmixokkal, a kenyérnek sem tudtam teljes mértékben ellent mondani. Sőt, még a mozgást sem tudtam bevezetni a napi programomban. Ezúton is köszönöm Réka a türelmed! Hogy miért tartom fontosnak ezt elmondani? Azért, mert mindezeket egybevéve megszabadultam 6,2 kg-tól. Tehát kis, apró lépések is NAGY változásokat eredményeztek. Így, ha valaki azon gondolkodik, hogy nekifogna a programnak, de bátortalan, úgy gondolja, hogy nem fogja tudni megcsinálni, akkor legyek én a példa számára….helyesbítek: ne én legyek a példa, mert hiszem, hogyha  rendszeresen ittam volna a turmixokat, rendszeresen mozogtam volna, akkor biztosan még nagyobb eredményeket értem volna el. De nekem ez így is hatalmas változás volt, hisz nemcsak a kilók mentek le, hanem „megszabadultam” 33 cm-től. Tehát, a hasamból is ment le néhány centi. És ez volt a cél. 

Utólag visszagondolva, sosem gondoltam volna, hogy én cukor nélkül meg tudom inni a kávét; hogy szalmakrumpli nélkül is lehet élni és hogy nem is olyan nehéz a rántást zabliszttel és kókuszolajjal készíteni. :D Sok mindent kaptam e három hónap alatt, amiért nagyon hálás vagyok. Nemcsak a közérzetem javult, de az önbizalmam is jobb lett. Megértettem, hogy mit is jelent az életmódváltás.

Sokkal tudatosabb lettem, mint eddig. És hiszem, hogy ez az elkövetkezendőkben is így marad, hiszen apró dolgokban, de változtattam, ami az életmódomra is kihat.

Köszönöm.

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás
Igen Nem
Igen Nem