Krisztina

Krisztina

"Kedves Réka,

nagyon nehéz megfogalmazni azt a sok mindent, amit tőled, illetve tőletek kaptam. Az elhatározásban, hogy végigcsinálom a programot a sors, és Rékával való első beszélgetés erősítette meg. Elmondta a saját tapasztalatait és rögtön el tudtam dönteni, hogy szeretném én is végigcsinálni.

Hogy miért volt szükségem a programra? Felszaladt egy pár kg és a közérzetem sem volt már a régi. Aztán jöttek a különböző diéták és a mozgás bevezetése. Az eredmény, semmi.

Így elhatároztam, hogy kipróbálom a Testszerviz programot.

Végigcsináltam. Néha könnyebb volt. Néha nehezebb. De, így a végén csak jó tapasztalataim vannak. Normalizálódott az anyagcserém, aminek végtelenül örülök és persze fogytam is. Leadtam azt a súlyt, amit szerettem volna. Nagyon jó megtapasztalni az egészséges életmód előnyeit. Igaz, hogy lejárt a 3 hónap, de én szeretném folytatni ezt a fajta életmódot.

Szeretnem megköszönni Rékának, AZT a sok tanácsot és segítséget, amit tőle kaptam.

Ő, nemcsak egy Testszerviz konzultáns számomra, hanem egy jó barát, aki amit csinál, AZT tiszta szívből és szeretetből teszi. Azért, hogy segítsen az embereknek!"

Köszönöm Réka és Lóri!

 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

 

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás
Igen Nem
Igen Nem